6 érv, amiért a gyermekednek előnyös lehet a küzdősport

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, amikor azt mondjuk, hogy a harcművészetek jelentősen megemelik az ember önbecsülését – ám ez csak egy a sok pozitív dolog közül. 

Ha a gyereked túl szégyenlős, túl nagyra tartja magát, esetleg egy kissé örökmozgó, a harcművészet jelentheti számára a legjobb gyógyírt... Íme 6 érv, amiért a gyermekednek előnyös lehet a küzdősport.

Bővebben >>

Mit sportoljon gyermekem?

Már az óvodában felmerül a sportolás gondolata, amely elsősorban az óvodai mozgás elégtelensége miatt kap nagy hangsúlyt.

Mire kell figyelni 4-6 éves gyermekek „mozgatásánál”? A legfontosabb, hogy ebben a korban a gyermek életkorából adódó sokmozgásos, változatos, mozgásutánzós, játékos feladatok kerüljenek előtérbe. Ismerkedjenek meg a sporteszközökkel (pl.: labda, babzsák), kússzanak, másszanak, gördüljenek, egyensúlyozzanak.

Mint a fentiekből is látszik, ebben a korban elkezdett sportági edzéseknek – egy-egy kivételtől eltekintve, amelyekről később írok - helye nincs! Tudom, az óvodákban már ilyenkor ott vannak a sportegyesületek, amelyek edzői előszeretettel kiáltanak ki egy-egy gyermekeket született tehetségeknek, de ebben a korban a hozott, öröklött jegyek alapján -  mint a testalkat és testmagasság - lehetne véleményt alkotni, de lássuk be, ez nagyon távol áll a tehetség fogalmától! Arról nem is beszélve, hogy az, aki magas, nem biztos, hogy a későbbiekben ügyes, gyors vagy taktikus sportoló lesz!

Bővebben >>

Pár szó a sportról, sportág- és edző választásról

A sport kedvező hatása gyermekkorban nem vitatott, ennek ellenére számos veszélyt rejt magában, ha az életkorból adódó speciális szempontokat figyelmen kívül hagyjuk.

Az edzéstervezésnél döntő szempont a sportolók képességeinek, életkorának, nemének és biológiai fejlettségének figyelembevétele. Ehhez azonban feltétlenül szükséges a gyermek- és serdülőkor anatómiai, élettani és pszichés sajátosságainak mélyreható ismerete.

Bővebben >>

Miért sportoljanak a gyerekek?

A gyermekek töretlen testi-lelki, szellemi fejlődéséhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás, sportolás.

Előnyei nem csupán a fiatal szervezet egészséges fejlődésének biztosításában, valamennyi szerv és szervrendszer – légzés, vérkeringés, anyagcsere, mozgatórendszer – optimális működésében, de a környezeti, vagy egyéb okok miatt létrejövő stresszek könnyebb elviselésében, kedvezőbb szociális beilleszkedésben és egy egészséges önbizalom kialakulásában is megmutatkoznak.

Bővebben >>

FIATAL SPORTOLÓK SZÜLEINEK 10 PARANCSOLATA

Egy ideje nagy erőkkel terjed a különböző magyar közösségi oldalakon is a tengerentúli kosárlabda-utánpótlásedző irománya, amely ország- és sportágfüggetlen. Így nyugodt szívvel tudjuk a birkózó palánták szüleinek is a figyelmébe ajánlani.

Bővebben >>
Ez történt velünk
2020 előtt  
Szerencsekerék

     szerencsekerék

     Otthoni edzés

Partnereink & Támogatóink

sportellato.hu
MBSZ
MSSZ
MOATSZ
VMBSZ
MOB
NUPI
SOSZ
SPORT XXI
Veszprém.hu
VEOL
VEHIR
MÉZ rádió
VEB 2023
Kiroprakt?r
Massz?r
Patika
Serpa
Haribo
Nyírfa
Báva
Veszprém Város
Veszprémi 7 Nap