Májusi éremeső

Az elmúlt hónapban négy megmérettetésen vettek részt birkózóink, amelyeken 18 érem "hullott" a nyakunkba.

Tatabányánkezdtük a sorozatot, ahol 210 induló vett részt a Diák 1. korcsoport diákolimpiai döntőjén. A négy indulóval nevező csapatunk remek egyéni teljesítmény mellett szereztek egy harmadik helyezést Balta Milán révén, egy ötödiket Horváth Benjamin, hetediket Hungler Félix, és tizenharmadikat Schvarcinger Zsoltnak köszönhetően.

Ezután Mezőfavára utaztunk, ahol a Dunaferr SE által szervezett Tehetség-napi Kupára voltunk hivatalosak. 11 egyesület 106 versenyzője nevezett, tehát szép mezőny jött össze! Mi 15 fővel vettünk részt a versenyen, ahol 5 arany, 4 ezüst és 6 bronzérem került fiaink nyakába. Külön ki kell emelnünk, hogy ezen a versenyen a legfiatalabbak is elindulhattak, így a mindössze három és fél éves Varga Levente is, aki bátor küzdelmével kiérdemelte a harmadik helyet! A 6-7 évesek mezőnyében is remek veszprémi eredmények születtek: Varga Márton és Illikmann Erik aranyérmet, Soós Gergely ezüstérmet szerzett.

Május 12-én következett az OB döntő, ahol a CENTRUM SE Diák 1. korcsoportjának versenyzői egy harmadik (Balta Milán) és két ötödik (Hungler Félix és Horváth Benjamin) helyezéssel zárták a szezont.

Az elmúlt héten pedig a D2-es korosztály diákolimpiai döntőjén mutathatták meg birkózóink tudásukat. Ötvenhét egyesület 202 versenyzője mondta el az olimpiai eskü szövegét, majd vágott bele a késő estig tartó küzdelmekbe. Városunk iskoláit két birkózónk képviselte ebben a korosztályban, Minyó Bence a Kossuth Lajos Általános Iskolából és Krebsz Martin a Dózsa Iskolából.

Mindkét versenyzőnk főágon versenyzett, ahol az elmúlt év Diákolimpiai és Magyar Bajnoki győzteseivel találkoztak. Bence bátor küzdelmeinek köszönhetően a 19 fős súlycsoport hetedik helyén végzett. Martin egészen a döntőig menetelt, ahol a tavalyi bajnokkal szemben – egy vitatható mozdulatsor után – alulmaradt, így ezüstéremmel térhetett haza.

Gratulálunk minden versenyzőknek az eredményekhez!

2012. június 04. 

Ez történt velünk
2020 előtt  
Szerencsekerék

     szerencsekerék

     Otthoni edzés

Partnereink & Támogatóink

sportellato.hu
MBSZ
MSSZ
MOATSZ
VMBSZ
MOB
NUPI
SOSZ
SPORT XXI
Veszprém.hu
VEOL
VEHIR
MÉZ rádió
VEB 2023
Kiroprakt?r
Massz?r
Patika
Serpa
Haribo
Nyírfa
Báva
Veszprém Város
Veszprémi 7 Nap