Gyönyörű eredmények a Sillai Kupán!
Szombaton nemzetközi versenyen vett részt csapatunk Győrben, amely egyben a szezonzonzáró versenyként lett megjelölve. Tizennégy csapat 149 versenyzője nevezett be a Sillai László Emlékversenyre, amelyre csapatunk 11 fővel érkezett.
Már a létszámból is kitűnik, hogy nagy volt az érdeklődés, de a mérlegelésnél már azt is sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp ez a verseny, hiszen a nagy rivális Tatabánya csapata mellett ott volt a tavalyi bajnok Dorog, az őt üldöző ESMTK, Vasas és Csepel hármas, valamint a fekete lónak minősülő határon túli csapatok sora.
A versenyt az alábbi eredménnyel zárta csapatunk:
Aranyérem:
- Balta Milán
Ezüstérem:
- Varga Márton
- Minyó Bence
Bronzérem:
- Illikmann Erik
- Csiszár Milán
- Nagy Gergő
- Ihász Dávid
- Schvarcinger Zsolt
- Németh Donát
- Hungler Félix
Ötödik helyezés:
- Erdősi Márton
A végelszámolásnál a nagy létszámmal érkező csapatokat szinte lehetetlen volt befogni a többieknek, így első lett az ESMTK csapata, második a házigazda Győr, harmadik helyen a Kőszeg csapata futott be, negyedik helyen pedig a CENTRUM Sport Egyesület végzett, amelyhez gratulálunk az egész csapatnak!
2012. június 18.









